Robi olyan jól le tudja írni a Metafizika könyvben azt, ami a szférákra tartozik, így ehhez képest a popzene, tánczene, Kraftwerk, Chemical brothers, meg Queen se ér össze a szellemvilággal. A Pink Floyd állítólag igen, nem tűnt fel. Bach az összeér, meg Albinoni meg Hans Zimmer, meg Riyuichi Sakamoto, John Williams, Samuel Barber, meg Rachmaninov. Könnyű végen Erik Satie és Chopin, és ezzel fel is soroltam az összeset. Operák között akad még pár 1-1 tétel de abban viszont teljesen hülye vagyok.
A Szférák Zenéjében a zeneszerzők és alkotók szelleme, az ért a szférákig. Ők benyúltak oda és kivettek egy nagyságot, John Lennon meg ilyenek, Queenben is, de nem a zenéjük lett szférikus, hanem ők látták, amit látni kell, de nem tudták átadni. Csak szólni tudnak róla, hogy van, majd menj és nézd meg, ha ráérsz. Ezt nem tudom úgy mondani hogy bárki megértse, mert a szavak és a gondolatok is még ritka gyenge műfaj. Mindenkinek magának kell látnia, vagy van ilyen élménye életében és onnantól belátással él, vagy nincs. De úgy lehet összefoglalni, hogy amelyik zenére ilyen rázkódó sírógörcsöt kap valaki ÉS nem ugatnak benne, hogy „Emlékszel? Utolsó beszélgetésünket egy száguldó mentőautó szirénája szakította félbe.”, meg nem énekelnek, az a szférák zenéje. Amelyiknek a szövege szép, az a szférák szövege, mint Weöres Sándor – Ha kérdik, ki vagy, ezt mondd. Aki ezt a betekintést megkapja és hisz neki, annak előbb a halálfélelmét bontja le, majd az életszorongását, és végül a ragaszkodását. Együtt a három pedig minden szenvedésed forrása.
De a Radiohead Creep, vagy Led Zeppelin No Quarter, vagy Portishead Roads pl. popzene és kinyitja a kaput, csak lehet h rövid. A Doors egy egész ajtót nyit. Meg pszichedelikus műfajok, a trance-ben a paraszt hangszerelés ellenére az ív, az építkezés és a harmóniái miatt előfordul. Filmzenékben, amikor vonósok hi-cut filtert és reverbet kapnak, és barlangba visznek. Eleve legalább 10 perc kell a liften az utazás kezdetéig, ezért indul knnyebben a trance és a komolyzene. Nem zeneszerzőként mondom ezt hanem utazóként, ez nem szubjektív vélemény, hanem tök egyértelmű tudás – pl a trance-t legtöbbször ostobának tartom, nem kedvelem, de abban tudnak működni számok. Ettől még ide tartozik, ahogy a metál meg a komolyzenébe tartozik, de ezt egyetlen művelt ember se fogja nekem elhinni, mert többet számít neki a műveltségéért kapható kredit, mint a belátás. Csak azért citálom ide, mert az sem szívügyem, mégis elismerem, amiben a többi fölé kerekedik. A filmzenék a mixing szabadsága miatt még a komolyzenénél is jobban működnek a szférákba nyúlogatással. Népzenében is be tudnak érni, valószínűleg azért, mert az őseidet hívja elő, és oda a halálon keresztül vezet az út. De ott is sok a bulvár szerelmesdal (ami nagyon nem a szférák világa), meg jópofa pajzánkoások, önsajnálatok, és eleve az éneklés, ami ha szöveges, akkor az mindig kevesebb lesz, mint a zene önmagában.
Ez tudom, hogy furcsa megközelítés, de a szöveg az akadálya a transzcendens közlésnek, nem az eszköze. A zene az érzelem mágiája. A szöveg egy másik fajta varázslat, az értelmen és a „történeten” keresztül hat, és ilyen módon már csak 2 dimenziós változat. Fel kell díszíteni valami ismerőssel, rokonnal, közelmúltbeli történéssel, magyar tragédiával, hogy empátiává alakuljon. De néhjány fajta mágiát biztosan elsajátított az ember:
- Az első mágia a megértés.
- A második mágia a betű
- Valahol efölött áll a mágiák sorában a szférák zenéje.
- De a legmagasabb rendű, hogy nem vagy különálló lény a melletted ülőtől és a talpad alatt besüppedő fűtől.
A gondolat magasabb evolúciós szint az érzelemnél, a szöveg mégis alacsonyabb rendű mágia a zenénél. De csak mert nem a gondolat vezet erre a helyre, hanem a bizalom, az elnyugvás, és a lehajtott fej. A Szférák Zenéje előadói szerintem tudják ezt, és a helyet is ismerik. Lovasi szerintem szarrá vágja ezt első kézből. Robi tudom, hogy átment a Várkonyi Andrea által idén köztudatba emelt Dotto-kisvonattal a helyen nem egyszer, ott van benne az írásaiban, és főleg ebben az Apuban, amikor egyedül volt (2016.02.15.)
A „szférák”, az az anyag nélküli világ, a nemlétező de mégis létező, a világnak az a része, ami a fantázia, az ötlet, a félelem, a szeretet, a gondolat, a halál, az Isten, az I&I, a szeretet forrása (az arról való meggyőződés, hogy egyek vagyunk). Erre nagyon helyes törekvés felhívni a figyelmet, aki nem tudja, az keresse, aki látta, az emlékeztesse magát. Hiszen mindenki felejt sajnos. Ha nem felejtene, akkor mindenki teljesítené, amit születése előtt még értett is, mert látta kiírva a barlang falán az üzenetet.
Hiszen onnan jött, és oda is távozik.
Mégis felejt.
Yoniso manasikāra. 🙏🏻