Ez egy iszlám-keresztény világban elterjedt kis történet, kutyával van, meg fehér fogakkal meg Jézussal.
A Buddha beszédeit a Páli kánon tartalmazza, és számos HASONLÓ és hasonló szándékú mindenféle indiai, Sri Lanka-i, Vietnami és egyéb szöveg született, valamint 0-500 között szerzetesek kicsit túl szorgalmasak voltak. De alapvetően Sri Lankán valami évtizedekig vették a fáradságot, hogy a kb. MÍNUSZ (Kr.e.) 400-tól Kr.e. 20-ig a Buddha gondolatait szerzetesek ezrei kántálták fejből és adták tovább közösségről közösségre, és kb. mint Isaac Asimov Alapítványában, a Sri Lankaiak a háborús időkben rettentek meg, hogy mind kihalnak és a tudás is elvész, ezért valami 20 éven keresztül szedték össze a Páli kánon leírt formáját, ami a legrégebbi írásban fennaradt gondolati gyűjteménye annak, amit a Buddha tanított. Ami ebben van, és nem a kommentár része, azt mondta a Buddha.
És akkor a „mindenben van valami szép”: a szépségről ha a Dhamma megszólal, akkor azonnal hozzátenné, hogy és mindenben van valami csúnya. Ott állna az is, hogy a yoniso manasikāra azaz a helyes forrásból származó bölcsesség az szabadulást jelent a szépségtől és a hibától (free from beauty and the fault). Ez az egyik szuttában (Satipaṭṭhāna Sutta, 28 perc alatt meg lehet hallgatni de pár hónapig elvagy vele) ki van fejtve, bár ez Nyanaponika Thera XX. századi fordítása, hogy mi a különbség asszem a „puszta figyelem” és a „tiszta tudat” között, vagy az éberség megalapozása és a bölcsesség között. Ennek valahol oldalágán van említve hogy a szépséget attól még detektálod, és az helyes, nem vak vagy rá, csak nem ragad el, nem ragaszkodsz hozzá, ÉPPEN ÚGY, ahogy a taszítóhoz sem.
A bomló test fölötti szemlélődés pedg éppen nem az averziót igyekszik a szépséggel kiegyensúlyozni, hanem a vágyakozást igyekszik a semlegességgel csillapítani: minden testben amit látható az már kb eleve halott (haj, szőrzet, külső bőrfelület, fogak, köröm), és belül mindenki egyforma, 32 belső testrész és folyadék lakja, és qrva undorító, és akkor talán a delikvens kevésbé vonzódik hozzá, nálam spec nem vált be, továbbra is elég jónak tűnik a bőr meg a fogak is, ezért sem ez az utolsó újjászületésem, és bár a Buddha szerint értelmetlen ezen merengeni, világos hogy nem fogok megvilágosodni ebben az életben. Szóval ha rothadó testek, akkor inkább a „mindenkiben van valami ronda” a fókusz, nem a szép.
De még így is ez a fenti félmondat a fogakról az upekkhára / equinimityre, azaz a „felülemelkedett egykedvűségre” terel, ami amúgy helyes/üdvös/ügyes. Néha úgy fogalmaz a Buddha, hogy „ügyes tulajdonság” (skillful, kusala). Mint amikor a svédszekrényen átugrasz tesin, ügyes, hehe.
De lehet, hogy bármit rosszul tudok, mert ezek már a saját ráébredéseim, de éppen ez a feladat, hogy magad jöjjél rá. Elmagyarázni pazarlás – arra ösztökélni, hogy mást rávegyél a saját ráébredéseire, az nem pazarlás. Amikor ilyen gondolataimnak a Buddha igazságában megtalálom a helyét, akkor megnyugszom. Ha meg mást találok, mint amire számtottam, akkor még 1 évig gondolkodom rajta, hátha nem úgy van. És ha még akkor sem egyezik, akkor megnézem hogy lesz igaz az én igazságom a Buddha igazságán belül (alatt!), és akkor megértem, amit első nap is megérthettem volna.
Mondom ezt úgy, hogy full idegbe’ vagyok a Habony zakóján, tehát nem kell elhinni. De mérges és szándékosan tudatlan dolog pár ember részéről bárkinek a hibái miatt a helyes megközelítéseit is eltemetni. Nyilván kényelmes, úgy nekik sem kell igyekezniük.
Azért írtam ennyit, mert a hallgató érdeklődése megérdemli, és mert én tényleg igyekszem odafigyelni, hogy mire hívta fel a figyelmet a Buddha, és mi az, ami csak úgy hangzik, hogy akár ő is mondhatta volna, de nem mondta. Még ha nem is tudom utánozni. Aminek amúgy nem is kell sikerülnie ugye, még ő is meglépett éjszaka a Rózsadombról az újszülött gyerekét és feleséget otthagyva, mint minden rendes taxis. Ettől még kb. 5 évvel később megvilágosodott, és tényleg meg, és úgy látta a dolgokat, ahogyan a dolgok vannak. És senki másra nem érdemes annyira hallgatni, mint arra, amit a szerzetesekbe igyekezett beletáplálni. Ráadásul sikerült is neki, mert még 400 évvel később is fejből tudták. Állítólag. De abban sem az az érdekes, hogy ki tudja jobban eredeti nyelven, meg ki hány könyvet olvasott, hány ezer órán át szerzett ismereteket. Hanem hogy a kb. 50 tételben összefoglalható alapvető szemléletmódot mennyire igyekszik minden pillanatban megvalósítani, és amikor nem, akkor tud-e róla, és szándékában áll-e azon változtatni. A változtatás módja pedig ott áll a Négy helyes erőfeszítésben, amit ha bármilyen mérnök elolvas, csak annyit mond rá, hogy „Ja, 100% lefedi a megoldást, a gyártásautomatizmust is így csináljuk az üzemben. Magától értetődő, mi volt egyáltalán a kérdés, mi ebben a bölcsesség, meh.” De nem véletlen, hogy mégis erőfeszítés a neve, mert nem tudni kell róla, hanem megpróbálni megvalósítani. Fehér fogakkal, vagy anélkül.
A négy helyes erőfesztés pedig:
- A még nem jelentkezett gonosz és az ügyetlen tulajdonságok létrejöttének megakadályozása.
- A már jelentkezett gonosz és az ügyetlen tulajdonságok lecsillapítása/elhagyása.
- A még nem jelentkezett ügyes tulajdonságok felkeltése/keletkeztetése.
- A már jelentkezett ügyes tulajdonságok megtartása.
Bármi felé nézel, más dolgod sincs igazából. Ehhez már csak annyit kéne tudni, mi az ügyes (üdvös, helyes, jóindulatú, nem-káros). Az pedig következik két ráébredés élményedből: metta és anattá. Az egyik, hogy a szeretetteljes kedvesség (felebaráti szeretet) létező, gyakorolható és fenntartható. A másik, hogy nincs állandó én: ahogy a gyerekkori önmagad már nem létezik, úgy az 1 perccel ezelőtti sem. Erre a két élményre mindenkinek magának hasznos eljutnia. Vagy jön, vagy nem jön egy pillanat az életben, amikor ezek a saját következtetésedként az öledbe esnek. Nem egyszerre, viszont mindegy, milyen sorrendben. Nincs királyi út, és nem érdemes, nem is helyes, és szerencsére nem is lehet dogmatikusan elfogadni ezeket. Ugyanakkor a saját belátás hiányában is létezik számos érv, történet, magyarázat és leírás, ami segít töprengeni rajtuk. Az egyik megléte már segít beindítani a másikat, és akár egyikük is elég ahhoz, hogy ne valami kódexből kelljen keresgélni, hogy mi az „ügyetelen”. Lehet, hogy számodra most is világos, akkor viszont próbálj belegondolni, hogy miért olyan világos, és lehet, hogy ugyanott kötsz ki. Vagy lehet, hogy etimologizáló típus vagy, akkor gondolkodj rajta, ha valami ügyes, akkor mi az „ügy”, mi az „ügyelés”? Ha valami okos, mi az „ok”: a miért, a szándék, az előzmény.
Időpocsékolásnak tűnik. Valójában éppen minden más az a időpocsékolás, csak ez nem.
Senki ne becsülje le a bűnt, mondván:
„Ó, nekem a közelembe se férkőzhet!”
A vizeskanna akkor is megtelik,
ha csak cseppenként hullik bele a víz;
épp így megtelik az ostoba bűnnel,
még ha apránként gyűlik is össze.
Senki ne becsülje le a jóságot, mondván:
„Én már a közelébe se kerülhetek a jónak!”
A vizeskanna akkor is megtelik,
ha csak cseppenként hullik bele a víz.
A bölcs éppígy megtelik jóval,
még ha apránként gyűlik is össze.
(Dhammapada 121, 122)
